Mint mások magam is felnőttként kezdtem el a felsőfokú tanulmányaimat.
Sok tanfolyamra és képzésre jártam az egyetem előtt is. A lakberendezéstől, külkereskedelmi ügyintézőig, igen változatos területeket voltak ezek.
Az sorsom úgy hozta, hogy a távoktatásos tanulással már 2003-ban meg kellett bírkóznom, mert a Pécsi Tudományegyetem felnőtt oktatási szakértő szakát már Thaiföldön élve fejeztem be.
A tanulás „kényszere” ma már nem korlátozódik a tankötelezettség korára, illetve a fiatal felnőttkorra, hanem minden életszakaszban jelentkező feladattá, mintegy életformává válik.
Ma már a felnőttkori tanulás, szakképzés célja nem csupán a szakmai előrejutás vagy a hiányzó ismeretek pótlása. Gyakran mindössze munkahelyünk megtartásához elegendő, mintegy elkerülhetetlen kötelezettség, s így komoly feladat, hiszen megélhetésünk, létbiztonságunk kulcsa egy-egy sikeresen megszerzett újabb végzettség.
Így az élethosszig tartó tanulás következtében kialakuló tanuló társadalom tagjai számára a felnőttkori tanulás is folyamatos, legalább az aktív kor végéig tartó kihívást jelent.
A gazdasági változások a karantén alatt sokan vesztik el a munkájukat. Az előálló jelentős arányú munkanélküliség új helyzetet teremtett, s a felnőttképzés új formáinak kialakítását tette szükségessé.
A felnőtt nem egy nagyra nőtt gyermek. Képzése során figyelemben kell venni életkori sajátosságait, igényeit, egyéniségét, különben kilép a tanulási folyamatból. Ez képzés szervezőjének káros, mert elveszít egy tanulót, de a tanuló felnőtt számára még károsabb, mert (tovább) növeli a tanulás kapcsán szerzett negatív tapasztalatait, és egy életre elveheti a kedvét a tanulástól.
A felnőttek csak akkor érdeklődnek tartósan a tanulandó ismeretek iránt, ha látják azok közvetlen hasznosságát, alkalmazhatóságát. Az elméleti ismereteket a valós életből vett gyakorlati példákkal támasszuk alá, vagy éppen fordítva, a gyakorlat során tapasztaltakat támogassuk az elméleti tudással. Mindenképpen a tanult ismeret használhatóságát hangsúlyozva.
A felnőttkori tanulás, az egyén önálló, szabad akaratból történő döntésének eredménye. A megfelelő tanfolyam, képzési forma, képzőintézmény kiválasztása is az egyén feladata, mindehhez azonban a már felsorolt tanulási kompetenciák mellett megfelelő információra, döntési képességre, anyagi háttérre és természetesen megfelelően erős motivációra van szüksége.
Az ismereteket, szaktudást azonban nem elég megszereznünk, hasznosítanunk is kell, azaz el kell, hogy tudjuk „adni” magunkat a munkaerőpiacon. Mindezek a feltételek legkevésbé azok számára adottak, akiknek legégetőbb szükségük lenne a tanulásra, de az alapvégzettséget sem szerzeték meg, halmozottan hátrányos helyzetűeknek, sérülteknek, elítélteknek, szakképzetleneknek.